Bejegyzések

Kiemelt bejegyzés

Csíki székely ellenállás avagy székely furfang

Kép
    2018 áprilisában végleg eltávolították a csíkszeredai polgámesteri hivatal homlokzatáról a városzászlót és a székely zászlót. A Dan Tanasa nevéhez kötődő Méltóságért Európában Polgári  Egyesület (ADEC) által követelt zászló eltávolítást, végre kellett hajtani, sőt a Városháza felirat sem maradhatott a helyén.  Dan Tanasa-nak, aki Háromszéken, Sepsiszentgyörgy városában született mostanra már sikerült nagyon sok városháza illetve községháza feliratott leperelnie, pár kemény kezü székely polgármester vezette települesen kivül majdnem mindenütt sikerült levetni-e a székely zászlót is. Utóbbi időben nem is kell bírósághoz forduljon, elég egy panasz levelet küldeni-e és máris úgy táncolnak a polgármesterek ahogyan ő fütyül és így jelenleg esély sincs arra, hogy az erdélyi magyar képviseletek megállítsák a szimbólumainkat támadó Tanasa-t, aki a gyengeséget látván vérszemet kapott. Csíkszeredával kapcsolatosan még azt is kikell emelni, hogy a város a címerét sem használhatja hivatalosan,

A LIDL, A KÉTNYELVŰSÉG ÉS CSÍKSZEREDA ÖNKORMÁNYZATA

Kép
    Megérkezett a válasz Csíkszereda Önkormányzatától a Testvériség sugárút 7. szám alatti, tervben lévő LIDL szupermarket kétnyelvűségére tett ajánlásunkra, miszerint az önkormányzat kösse a kétnyelvűséghez a szupermarket építkezési engedélyének a kibocsátását.       A városvezetés ígéret tett, hogy amennyiben és amikor ez megtörténik és mindez Csíkszereda Önkormányzatával szerződéses viszonyt feltételez, az önkormányzati testület elé fogják terjeszteni kérésünket.       A továbbiakban ugyan csak az említett testület elé fogják terjeszteni azon kérésünket is, hogy Csíkszereda Önkormányzata hozzon létre egy olyan bizottságot, amely a multinacionális áruházakkal kötött, a kétnyelvűségre vonatkozó egyezmények betartását ellenőrzi időközönként.

OKNYOMOZÁS A GYIMESEKBEN

Kép
   Az ostromlott Gyimesek, a Gyimesek végveszélyben című oknyomozó riportom a következő linken érhető el. https://youtu.be/9NioIDFUwWg    A tisztánlátás érdekében közérdekű adatigénylésben kértem információkat Csíkszépvíz illetve Gyimesfelsőlok és Gyimesközéplok Önkormányzataitól.   A gyimesbükki kétnyelvűség működésének érdekében Olteán Péter polgármesternek írtam meg meglátásaimat.     

JÓL KITERVELT STRATÉGIA? CSÁNGÓFÖLD BEKEBELEZÉSE

Kép
 Minden jel arra mutat, hogy Bükkloka-száda ortodox kolostorával szembeni hegyoldalra egy újabb ortodox erődítményt szándékozik építeni az ortodox egyház!  Minden bizonnyal egy ortodox zarándokhelyet akarnak létrehozni, mint amilyen nekünk katolikusoknak van Csíksomlyón.  Az ortodox egyháznak a "székely" politikusok által átjátszodt több hektár területen már igyis több építmény található és egy temetőt is kialakítottak az elmúlt 30 esztendőben. Ugye tudjuk egy temetőt 300 évig nem lehet felszámolni!  Szóval a kolostorral szembeni hegyoldalon egy S alakú útat nyomtak ki egésszen a hegycsúcsig és mivel Bükkloka Csíkszépvíz közigazgatási területe, ezért a szépvízi tanácstól föltétlenül engedélyre volt szüksége az ortodox egyháznak úgy az út kialakítására, mint a temető létrehozására.  Mivel nem foglalkozik a témával a média elmentem Csíkszépviz tanácsára és közérdekű adatigénylésben kértem információkat a jelenlegi helyzetről, hogy volt-e engedély kibocsájtva az újonnan kialakít

VASLÁB, GALOCÁS ÉS A ROMÁN SOVINIZMUS

Kép
    A Székely Népi Egység csapata ma feljelentést  tett a Hargita megyei Galocás illetve Vasláb községek ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, mivel az említett települések helységnévtáblái csak román nyelven vannak feliratozva. Romániában a törvény előírja, hogy azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség eléri a 20 százalékot biztosítva kell, hogy  legyen a helységnévtáblák kétnyelvűsége. Galocáson a 2011-es népszámlálás adatait tekintve 20 százalékban élnek magyar anyanyelvű emberek, míg Vaslábon a magyar anyanyelvűek számaránya 29 százalék. Nyelvében él a nemzet!

ÚJABB LIDL VAN KILÁTÁSBA CSÍKSZEREDÁBAN

Kép
 A Testvériség sugárút 7. szám alatt, a volt Gyopár szálló helyén újabb Lidl áruház építése van kilátásban.  A Székely Népi Egység Egyesület azzal a kéréssel fordult Csíkszereda városvezetéséhez, hogy a Lidl szupermarket építkezési engedélyének kibocsátását szerződésbe foglalva kössék a kétnyelvűséghez. A továbbiakban kérjük a Nest bevásárlóközpont és Csíkszereda Önkormányzata között kötött, a kétnyelvűsegre vonatkozó pontok betartását egy a tanács által kijelölt bizottság ellenőrzésével.

LEVELEZÜNK DE MÉG DŰLŐRE NEM JUTTUNK

Kép
 Megérkezett a válasz Csíkszereda Önkormányzatától a Kalász negyedi csendőr laktanya illetve a Nest bevásárlóközponttal kapcsolatban kikért közérdekű adatigénylésemre.

LESZ CSENDŐR LAKTANYA VAGY SEM? A CSÍKIAKTÓL FÜGG!

Kép
Továbbra is nagy csend van a Kalász negyedi rádióleadó torony melletti 5 hektár terület ügyéről, ezért a Székely Népi Egység Egyesület a mai nap folyamán közérdekü adatigénylésben kért információkat a jelenlegi helyzet tisztán látása érdekében.  2018 decemberében a városrendezési tervben a belügyminisztérium nyomására az említett 5 hektár zöld övezetről speciális övezetté módosult és ezt a tanács meg is szavazta, ami azt jelenti, hogy a csendőrség építkezési engedély nélkül bármikor azt épít oda amit akar, laktanyát, lőteret, sport pályát stb. Egy lakónegyed közelében ez egy elfogadhatatlan és megindokolatlan döntés lenne  és a történések jogszerűségét vizsgálva az a kérdés merül fel bennünk, hogy mire hivatkozott a belügyminisztérium a városrendezési terv módosítása kapcsán? Jogosan tehetjük fel azt a kérdést is a csíkszeredai városvezetésnek, hogy a következő városrendezési terv elfogadásakor vajon újabb speciális övezeteket zsarolhat ki a belügyminisztérium? Ha ennyire nagy a csend